udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Névmutató: Erdélyi György

2000. június 14.

Zorkóczy Zenóbia szabadúszó színésznő, a Laborfalvi Róza Alapítvány vezetője nemrég érkezett vissza a magyarországi Három nap Pilinszky Jánossal című színházi rendezvénysorozatról, ahol Pilinszky Gyerekek és katonák című drámáját mutatták be. Erdélyi György budapesti művésszel a jövőben közösen lépnek fel Nő-férfi kapcsolatok Shakespeare darabjaiban címmel. Zorkóczy Zenóbia elmondta, hogy alapítványa negyven előadást szervezett meg a Cocteau-darabbal. A Márton Áron Kollégiumban a Tavaszi Napok alkalmával három előadást szerveztek: az érdeklődők találkozhattak ily módon Ladik Katival, Szőcs Gézával és az Előretolt Helyőrséggel is. Zorkóczy miután befejezi a jogon a vizsgáit, Temesvárra utazik, és elkezdi Tennessee Williams A ház bontásra vár című darabjának próbáját. /Szabó Csaba: Pilinszky és a magány dimenziója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

2008. október 18.

Kobzos Kiss Tamás a Kárpát-medence zenei és néprajzi tájai mellett rendszeresen járja a Mezőséget, a Gyimeseket, gyűjti az archaikus zenét. Balassiig, Tinódiig és időben még korábbig, a sámánok világáig és zenéjéig játszik vissza. Kobzos Kiss Tamás több magyar zenei együttes tagja, meghatározó zenei személyisége, állandó közreműködője a Jánosi Együttesnek, fellépett Londonban, Finnországban, Lengyelországban, Erdélyben, Észak-Amerikában, négy ízben járt Japánban. 2006-ban megkapta a rangos Magyar Örökség-díjat. 1986 óta tanára, 1991 óta igazgatója a nagy hírű Óbudai Népzene Iskolának. Jövő héten a sepsiszentgyörgyi díjátadó ünnepségen Erdélyi György előadóművész és Gubcsi Lajos író, költő társaságában lép fel. /Sylvester Lajos: Jöjjenek hát Kobzosék (Díjátadó ünnepség Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

2008. október 24.

Október 23-án Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban rendezték meg a Magyar Művészetért díj XXII. díjátadó gáláját. A Magyar Művészetért díjat 1987-ben alapították, ,,akkor sem volt könnyű, most sokkal nehezebb” – mondotta bevezetőjében Gubcsi Lajos író, költő, a díj kuratóriumának elnöke. Magyar Művészetért Díjban részesültek az évek során művészek és mecénások egyaránt, mindazok, kiknek szívügye a magyar művészet éltetése. A mostani díjátadó gála egészét 1956 töltötte ki, a díjazottak méltatását és az előadóművészek műsorát egyaránt ’56 szellemisége szőtte át, legyen szó a Háromszék szerkesztőségéről, arról a ,,szellemi műhelyről, mely nemzeti megmaradást és jövőépítő szellemiséget sugall” (Árpád fejedelem-díj), a csángókat megörökítő Ádám Gyula csíkszeredai fotós művészetéről vagy Benedikty Horváth Tamás budapesi írónak a Szuvenír című ’56-os nagyregényéről (Magyar Művészetért Díj), a ,,megcselekedni haza nélkül is azt, amit megkövetelt a haza” eszméért alapított alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumról (Bartók Béla-emlékdíj), illetve Kobzos Kiss Tamás alkalomhoz illesztett, sajátos előadásáról és Erdélyi Györgynek a Szuvenírből vett döbbenetes részletének előadásáról. Végezetül Gubcsi Lajos bejelentette, tárgyalni fog a Tamási Áron Színház vezetőségével, hogy a posztumusz Magyar Művészetért Díjat kapott, tragikus sorsú színművésznek, Visky Árpádnak szobrot, emlékművet állíthassanak a színházban, valamint, hogy Kós Károly posztumusz Árpád fejedelem-díját a Székely Nemzeti Múzeumban helyezhessék el. /Váry O. Péter: Magyar művészetért ’56 szellemében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

2015. november 9.

Elhunyt Kobzos Kiss Tamás zenész, előadóművész, zenepedagógus
Elhunyt Kobzos Kiss Tamás. A Kossuth- és Liszt-díjas zenész, előadóművész, zenepedagógus hosszú betegség után, élete 66. évében november 8-án, vasárnap halt meg – közölte a család hétfőn az MTI-vel.
Elsősorban a magyar régizene, az európai középkori énekes zene, a török énekmondók zenéje, a magyar népzene és a kortárs zene területén tevékenykedett. Európai viszonylatban is az egyik legkiemelkedőbb előadója volt a középkori provence-i trubadúr-énekeknek, újjáélesztette a 16. századi magyar énekkincset.
Kobzos Kiss Tamás 1950. május 30-án született Debrecenben. “Debreceni egyetemi éveim alatt tanultam meg gitározni, majd 1973-ban a Délibáb együttesbe kerültem, ahol már népzenét csináltunk. Itt brácsáztam is, aztán a kobozt Joób Árpád, a Délibáb vezetője hozta az erdélyi Szászrégenből, és két nap múlva már játszanom kellett rajta” – mondta a művész tavaly márciusban, Kossuth-díja alkalmából az MTI-nek.
Népzenei pályafutása a hetvenes évek elején együtt indult a táncház-mozgalommal, Debrecenben 1973-tól játszott a Hajdú Táncegyüttessel. Székre brácsát tanulni jutott el Ádám István Icsán családjához, 1973-1974-ben pedig zenét gyűjtött a Mezőségben, Gyimesben, meg az oda telepített baranyai moldvai csángóknál.
Gitárosként a régizene is foglalkoztatta, virágénekeket énekelt, hatással volt rá az amerikai folkmozgalom. A Kecskés együttesbe kerülve kezdte a lant érdekelni, később jött a reneszánsz zene, Tinódi, Balassi, a török zene, az ottani pengetős hangszer, a saz. Egy rövid ideig – 1974-ben – a Kaláka együttesnek is tagja volt, kutatásai eredményeként Csokonai-dalokat jelentetett meg, és 20. századi magyar verseket is megzenésített. Egészen 1979-ig restaurátorként dolgozott több intézményben, köztük a Néprajzi Múzeumban.
A Kobzos előnevet 1977-ben vette fel, 1981-ben jelent meg az első lemez, amin játszott, a Kecskés együttes Zene a reneszánsz kori Erdélyben című anyaga. Énekmondóként járta az országot, gyakran fellépett az Egyetemi Színpadon, közreműködött Szentpál Mónika és Erdélyi György előadóestjein, évekig szerepelt a Radnóti Színpad Toldi-előadásában. 1981-ben megismerkedett René Clemencic bécsi régizenésszel, akinek formációjával, a Clemencic Consorttal hosszú időn keresztül játszott. Michel Montanaro provence-i fúvóssal 1982-től játszott duóban, több mint tíz éven át. Énekes szólista volt Szabados György zeneszerző több művében.
Fellépett a Jánosi együttessel, a Musica Historiával, Ferencz Évával is. “Több mint harminc lemezen vagyok hallható különböző hangszereken, illetve mint énekes. Talán az első török lemezemre, a Szívetekben őrizzetek című albumra vagyok a legbüszkébb, ezt Ásik Veysel 20. századi énekmondóval és Erdal Salikogluval készítettük és 2002-ben jelent meg” – idézte fel Kobzos Kiss Tamás tavaly az MTI-nek.
Szólistaként, énekmondóként sok száz koncertet adott Magyarországon, a környező országok magyarlakta településein, Európa majdnem minden országában, valamint Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban. 1986-tól tanított az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 óta az igazgatója is volt. 2007-től öt éven át a Zeneakadémián is tanított kobozt. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, tavaly a Népművészeti Tagozat vezetőjének választották.
Munkásságát számos díjjal jutalmazták: A népművészet ifjú mestere cím (1975), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1998), Magyar Művészetért Díj (1998), a Magyar Régizenei Társaság Tinódi-díja (2005), Magyar Örökség-díj (2006), Prima díj (2006), Életfa-díj (2010), Liszt Ferenc-díj (2011), Kossuth-díj (2014).
erdon.ro

2015. november 25.

23. nem hivatásos színjátszók találkozója
Az Artsy M Diákszíntársulaté a Színpad díj
November 20–22-én az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban a 23. alkalommal szervezte meg a Kis-Küküllő mentiműkedvelő színjátszók találkozóját a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Nevelés Maros Megyei Központja és a Bodor Péter Művelődési Egyesület.
A három nap alatt sorban felléptek: az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színkör, a szászrégeni Rosszcsontok, a nyárádszeredai Bimbócska, a csíkfalvi Tündérkert gyermekszínjátszó csoportok, a szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági és gyermekszínjátszó csoport, a mezőkövesdi színészeti egyesület, a dicsőszentmártoni népszínház, a szovátai Szarkafészek, a kovásznai Pódium, a marosvásárhelyi Artsy M diákszíntársulat, a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó társulat, a szászrégeni Kemény János népszínház és a krasznai Tinikomédiások.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon nem hivatásos színjátszóknak a megmérettetésre, a találkozásra, a tapasztalatcserére. Az immár 23 éve megszervezett rendezvénynek a házigazdákon kívül vannak visszatérő vendégei is, mint a szászrégeni, a dicsőszentmártoni, a nyárádszeredai csoport. A lehetőség szerint pedig más megyékből, sőt a határon túlról is beneveznek együttesek. Az idén a kovásznai Pódium és a krasznai Tinikomédiások voltak a távolabbról érkezett fellépők.
A háromnapos színpadi szemlét követően a színművészekből, színházi szakemberekből álló zsűri, azon kívül, hogy mindegyik előadást külön-külön értékelt, az idén a legrangosabb előadásnak járó díjat a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M diákszínjátszó csoport József Attila verseiből összeállított Elutazni önmagunkhoz című verses-zenés produkciójának (rendező: dr. Gyéres Júlia) ítélte oda. Az előadást állva tapsolta meg a közönség, s a zsűri véleménye is alátámasztotta a közönség tetszését. Az előadásban szerepeltek: Böjthe Róbert Zoltán, Bölöni Anna Tímea, Bugnár Szidónia-Erika, Domahidi Kata, Göktas Leyla Anna, Göllner Boróka, Jancsó Előd, Maier Krisztina, Mátyási Katalin, Nagy Andrea, Páll Endre Csaba, Rózsa Arnold, Szabó János Szilárd és Vajda Boróka.
Mint ismeretes, a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy ápolja az erdélyi kultúrát és művészetet fiatal tehetségek felkarolásával. 2013-ban alakult meg az Artsy M Theater Troup (diákszínjátszó csoport), amelynek tagjai színészmesterséget, beszédtechnikát és zenét tanulnak. Eddig a díjnyertes előadáson kívül a diákok bemutatták a Musicking – most rólunk szól – című zenés összeállítást (rendező: drd. Molnár Kinga, Faragó Zénó), Lewis Carroll Alice Tükör-országban című darabját (rendező: Faragó Zénó), Nagy Andrea Ha nem kapok levegőt! című környezetvédelmi témájú egyfelvonásosát (rendező: Pálffy Péter), a Mátyás király tréfái című mesefeldolgozást (rendező: dr. Gyéresi Júlia). Az idén dr. Gyéresi Júlia (beszéd-technika) mellett Csíki Szabolcs színművész (színészmesterség) és Illés Alexandra színművészeti egyetemi hallgató (zene, ritmusgyakorlat) tanítja a diákokat. Egyesületvezető: Vajda György.
A továbbiakban a felnőtt színjátszók közül Fábián András Szászrégenből alakítási díjat kapott Marci bá alakjának megformálásáért Szentimrei Jenő A tisztás című darabjából. A dicsőszentmártoniak közül díjjal jutalmazták Csíki Ibolyát, a szovátaiak közül pedig Kertész Ildikót női alakításáért. A krasznai Ozsváth Ilona a diákszínjátszás terén kifejtett tevékenységéért kapott díjat. A Bodor Péter színkör teljes csapata különdíjat kapott személyiségfejlesztő munkájáért – tájékoztatott Kovrig Magdolna főszervező.
Erdélyi György
Népújság (Marosvásárhely)

2016. augusztus 22.

Rendhagyó színháztörténeti kötet
Micsoda utak!
A napokban hagyta el a nyomdát az a kötetet, amely a Marosvásárhelyi színházi élet különleges területére kalauzolja el az érdeklődőket. Szerzője Kovács Levente rendező, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, társszerző Vajda György újságíró. A kötet a diákszínjátszás történetére tekint vissza 1964-től 1989-ig, amely kiegészül azokkal a törekvésekkel, amelyek napjainkig próbálják fenntartani a diákszínjátszó-mozgalmat.
Azért is rendhagyó a tanulmánykötet, mert az első fejezetében a szerző alaposan körüljárja a Marosvásárhelyi diákszínjátszás történetét a 20. század második felének avantgárd színházi törekvéseinek tükrében. Az 1960-as évek avantgárd színházi mozgalmai egy új fogalmat tettek közkeletűvé: a csoportszínház fogalmát. A csoportszínház mint kifejező eszköz sajátos társadalmi-politikai körülmények között alakult ki Nyugaton. Megalkotta a maga formai, tartalmi és színházi nyelvezetét, amely fokozatosan begyűrűzött a szocialista államokba is. A kötetben Kovács Levente e történelmi, színháztörténeti visszatekintéssel vezeti be az olvasót a diákszínjátszásba mint olyan világjelenségbe, amely felzárkózva a ’60-as évek tiltakozó mozgalmai mögé, a rockzene mellett olyan fő önkifejezési eszköznek bizonyult, amely képes lett az egyetemi ifjúság politikai gondolatainak, világnézetének, esztétikai ízlésének, életérzésének kifejezésére. Ebben a kontextusban közelíti meg a kötet a Marosvásárhelyi diákszínjátszást, amelyről már az 1740-es évekből van dokumentum. Ezt a több évszázados hagyományt tartja fenn a Református Kollégium, a későbbiekben a Bolyai líceum, majd a Pedagógiai Intézet. Ez utóbbi hallgatóinak verbuválásával kezdődött annak a diákszínjátszó-csoportnak a története, amelyet végigkövethetünk 1964-től 1989-ig. (Megjegyezzük, hogy ebben az esetben a diákszínjátszás megnevezést a főiskolai-egyetemi színjátszókra vonatkoztatjuk.) Azonban nem csak a későbbiekben Majomcsoport néven közismertté vált társulat történetéről szól a könyv. Betekinthetünk a hazai műkedvelő mozgalomba, amelynek köszönhetően számos társulat alakult, melyek között volt olyan is, amely a későbbiekben profi színházzá nőtte ki magát. Dacolva a kommunista diktatúra cenzúrájával, a diákszínjátszók új kifejezőeszközöket dolgoztak ki, és sajátos színházi nyelven adták elő mindazt, amit egyébként a "hivatalos" színházakban nem lehetett. És ez tette annyira kedveltté a Majomcsoportot, hogy már a hatalomnak is szemet szúrtak azok az előadások, amelyeken a nézőtéren egy tűt sem lehetett leejteni. A kötet azoknak a szakembereknek is szól, akik ma is diákszínjátszással foglalkoznak, mert megtalálhatják mindazokat a módszereket, szakmai fogásokat, amelyeket több évtizeden át Kovács Levente kitapasztalt és alkalmazott. Ezek nem föltétlenül a "színházcsinálásról" szóltak, hanem arról is, hogy miként lehet motiválni és egybetartani egy közösséget, nevelni, egyéniségeket formálni, ugyanakkor csoporttudatot is fenntartani a drámapedagógia eszközeivel. A kötetben szó van a csoportépítésről, a csoportmunka- szervezésről, az irányító szerepéről, illetve a színészpedagógiai feladatokról is.
A könyv második fele – amellyel Vajda György újságíró egészítette ki a Majomcsoportról szóló fejezeteket – az 1989 után diákszínjátszó- törekvésekről szól, arról, hogy a rendszerváltást követően, a megváltozott társadalmi-politikai és gazdasági helyzetben miként és hogyan lehet működtetni egy diákszínjátszó-csoportot. Az Artecotur Egyesület által létrehozott Artsy M társulat a példája annak, hogy folytatva a hagyományokat, az új helyzetben miként lehet – civil törekvésként – működtetni diákszínjátszó- csoportot, mik azok a motivációk, amelyek ma egy fiatalt erre a pályára irányíthatnak, illetve az is kiderül, hogy milyen eszközök vannak arra, hogy gazdaságilag is éltetni lehessen egy önállóan működő csoportot.
A kötet nemcsak színházi szakembereknek szól, hanem mindazokhoz is, akik a színház irányából szeretnének betekinteni Marosvásárhely történetének érdekes epizódjába.
Erdélyi György
Kovács Levente, Vajda György: Micsoda utak! Diákszínházi törekvések Marosvásárhelyen
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék